HETI KERTBARÁT HÍRLEVÉL

10. hét - március 6-12.

Kinyílt a valódi jázmin.

A múlt héten kicsit korán ajánlottam a szőlő ültetését, inkább csak a vásárlásra gondoltam, tehát jó ha várunk az ültetésig április elejéig amíg felmelegszik a talaj. Addig vermeljük le a gyökereket homokba.


Szőlő

A múlt heti fajtaajánlatból kihagytam a legelterjedtebb csemegeszőlő fajtánkat a Chasselas-t (saszla).
Van piros és sárga héjú változata is. Nem rothad, elég jól szállítható, bornak is jó. Középérésű, így minden évben beérik. Nem annyira igényes mint sok nagyobb fürtű fajta.
Minden kertben ott a helye!

Lassan metszhetjük a szőlőt. Ennek részleteiről nem akarok írni, mert túl hosszú lenne, de a válaszok részben olvasói kérdésre röviden szólok róla.

Ha takartuk a szőlőnket most már nyithatjuk. Ezzel egy menetben kiadhatjuk a pétisót.

Fiatal szőlőben végezzük el a harmatgyökerezést. Ez azt jelenti, hogy kicsit kibontva a szőlőt az oltásból kiinduló gyökereket metsszük le, hogy nehogy "lelépjen" a növény.


Dísznövény

Ha van fűtött üvegházunk vagy fóliánk - esetleg világos ablakunk - vessük a hosszú tenyészidejű egynyáriakat: Verbena (vasfű), Chabaud-szegfű, bojtocska (Ageratum), büdöske (Tagetes), petunia, oroszlánszáj (Anntirrhinum), nyári viola (Matthiola), őszi rózsa (Callistephus).
(A tavalyi 18. héten láthatók a fényképeik.)

A héten már nyíló valódi (téli) jázmin (Jasminum nudiflorum) Észak-Kínából származó, támrendszer mellett 3-4 m magasra is felkúszó cserje.

Félárnyékba telepítsük, mert napon már decemberben nyílik és utána lefagynak a virágok.

Sovány talajon is megél.

A vesszők vége magától is legyökeresedik, de nagyüzemben nyári félfás dugványozással könnyen szaporítható.


VÁLASZOK

Én nem hallottam örökzöldeknél lemosó permetezésről, atkák ellen pedig akkor érdemes védekezni, ha megjelentek. A tünetek különbözőek az egyes fajoknál, különféle levélbarnulások, gubacsok. Alkalmas szerek: Andalin, Bio-Sect (Spray), Bio-Strip, Mitac.

Szerintem a fűnyírástól magától is eltűnik. A tyúkhúr csak tavasszal jelenik meg, kivéve ha nedves, árnyékos a talaj később is. Van speciális gyepgyomirtó, a Calcurea, de a Compo-nak is van ilyenje. Túl sokat ne várjon ezektől, bár a tyúkhúrt lehet, hogy kiviszik.

Legjobb nyár végén, ősszel, mert akkor ereszt a legkevesebb nedvet, de most is lehet.

A füge kétlaki növény, tehát hím- és nővirágú egyedei vannak. A nálunk termő fügék csak nővirágot fejlesztenek és beporzás nélkül teremnek. Tehát egy egyed is elég a terméshez.

Tősarjakkal és dugványozással szaporítják, de az idősebb nem termő bokrokat valóban be lehet és be érdemes oltani.
Az oltás módja a rajzon látható:
"Hogyan végezzük a T oltást ?
Idősebb, 2-3 éves ágrészeket válasszunk alanynak. Az oltáshoz gyökeres tősarjakat is felhasználhatunk. Ezt a munkát tél végén, a rügyek kifakadása előtt végezzük. Oltás előtt az alany csúcsi részét metsszük vissza, hogy a csúcsnövekedést késleltessük. A T szemzéshez hasonlóan az alany héját először vízszintes síkban bemetsszük, majd a metszés középpontjából függőleges irányban lefelé haladó 3-4 cm-es vágást készítünk. A héjat a kés tűrőjével felpattintjuk. Az oltóvesszőt a vessző csúcsából készítsük el. A 3--4 rügyes csúcs alsó végét egyik oldalon ferdén metsszük le, majd az oltóvesszőt fentről lefelé csúsztassuk be a héj alá (a T metszésbe). Az oltás helyét szorosan kötözzük be rafiával. A T oltást a talaj felszínéhez közel végezzük."

Az alanyt az oltás fölött néhány rüggyel vágjuk vissza és ha a nemes kihajtott csak akkor vágjuk vissza teljesen. Most van itt az ideje.

A tuja hasonlóan a többi örökzöldhöz páraigényes, nem bírja a túl erős napsütést, de a túl nyirkos, agyagos talajt, pangó vizet sem. Sőt ha a kutya lepisili az is lehet gond. Körülötte a talaj állandó taposása is okozhat ilyen gondot főleg agyagos talajon. Valószínűbb, hogy ilyen oka lehet, mert ezek igen gyakoriak.
Az elszáradt részeket érdemes lmetszeni.
Vannak speciális fűgyomirtók, melyek nem ártanak a fáknak. Ilyen pl. a Calcurea, de a Compo cégnek is van. Próbálja ki, de a rendszeres fűnyírás, nyírás előtt gereblyézéssel a földön lapuló gyomok feljebb vitele is segíthet. Nagyobb pitypangok, tarackbúza, szittyó ellen nem segít csak a kiszúrás szúróvassal vagy az utóbbiaknál sokszor csak a teljes újravetés a talaj felásása és a föld alatti szárak kiszedése után. Legjobb és az egyetlen biztos megoldás a vetés előtti megfelelő talajelőkészítés, gyommentes magágy.

Jó, hogy szóba került, mert egyúttal tudok ajánlani is pár fajtát a többi olvasónak.
Amikre gondolok az a legkorábbi két most kapható elterjedt faj, az Arabitka és az Árpával érő. Igaz, hogy ezek sárga színűek. Lehet, hogy inkább valamilyen helyi tájfajta.
Nem tudom hova valósi vagy, régen az Alföldön minden tanyán volt egy hatalmas épp olyan körtefa amilyenről írtál.

A szaporításról annyit, hogy többféle oltással vagy szemzéssel is szaporítható. Ez utóbbi sokkal egyszerűbb, de gyenge növekedésű fáknál nem alkalmazható, mert nem tudunk honnan hajtószemet szedni. Most tél végén az oltások ideje van, erről nagyon sokat kéne írnom, hogy sikeres legyen, ezért inkább ajánlom pl. Jeszenszky Árpád: Oltás, szemzés, dugványozás c. könyvét. Szemezni nyár végén szoktak.

Egy könyvből idézek, de ha nem ért meg sokat belőle - metszeni csak a
gyakorlatban lehet megtanulni! - akkor annyit jegyezzen meg, hogy a
tenyészterület 1 m2-re maximum 20-25 szép kifejlett rügyet hagyjon meg. Ezek
között legyen egy-, kétrügyes és hosszabb is és figyelje meg melyiken lesz
több termés. A fajtától függ ugyanis, hogy melyik milyen hosszú
termőrészen terem jól. Ha tudja a fajtát írja meg és utánanézek!

Prohászka Ferenc: Szőlő és bor c. könyvéből:

A metszés

Amikor a fiatal tőkét a választott művelési módnak megfelelőre alakítottuk, megkezdjük termőre metszését. Eleinte kevesebb termőrügyet hagyunk rajta, s ahogy erősödik a tőke, úgy terhelhetjük meg jobban és növelhetjük terméshozamát.
Metszés előtt szemlét kell tartani a szőlőben, és meg kell vizsgálni a rügyeket, hogy hogyan teleltek, mert a tél folyamán a takaratlan rügyek nagyobb fagy, ólmos eső, a betakart rügyek pedig kipállás következtében elpusztulhattak. Amennyiben a rügyek egészségesek, tehát minden rügy kihajtására számíthatunk, rendesen metszünk. Károsodás esetén a kár nagyságának és előfordulási helyének megfelelően módosítjuk a metszést.
Fontos törvénye a metszésnek, hogy ha hosszabbra metszünk, vagyis növeljük a rügyek számát, akkor emelkedik a terméshozam, de kisseb lesz a növekedési erő, és csökken a hajtás-, illetve vesszőhozam. Rövidebbre metszve csökkentjük a rügyek számát, ezért nagyobb lesz a növekedési erő, hosszabbra nőhet és vastagabb lesz a hajtás, illetve a vessző.
Metszéskor külön-külön minden szőlőtőke állapotát vegyük szemügyre! Amelyik tőkén azt látjuk, hogy a rendesnél fejlettebbek, vastagabbak a vesszők vagy sok az alvó rügyekben fejlődött fattyúvessző - ami arra mutat, hogy előző évben kicsi volt a terhelés -, azon több rügyet hagyunk és hosszabbra metsszük, mint az előző évben. A rendesnél kisebb vesszőhozam esetén és satnyább, vékonyabb vesszőhozamnál, vagy ha a vesszők nagyobb része nem ért be jól, az előző évi termőcsapokon a szokásosnál több rügy maradt alva, kevés vagy nincs fattyúvessző - tehát előző évben túl volt terhelve a tőke -, akkor kevesebb rügyre, vagyis rövidebbre metszünk, mint az előző évben. Gyenge, vékony vesszőből ne hagyjunk csapokat, vagy legfeljebb egy rügyre metszhetjük, mert belőle nem számíthatunk termésre, csak hajtásra.
Azt, hogy mennyi termőrügyet hagyjunk meg a tőkén, látatlanban nem lehet előírni. Átlagos körülmények között azonban hazánkban a következők a szokásosak. Sovány talajú, gyenge fejlődésű, ültetésű gyalogszőlőben - ahol a tőkeszám hektáronként 15 000-20 000 db - tőkénként 4-5 rügy (pl. 2 X 2 és 1 X 1). Ha a tőkeszám hektáronként kb. 10 000 db, akkor jobb talajon, erősebb tőkéken és bortermő fajtáknál 8-15 rügy (pl. 2 X 4 és 2 X 1), kisebb hozamú, kis fürtű vagy hosszúmetszést kívánó fajtáknál 10-20 rügy (pl. 1 X 10 és 2 X 2). Ahogy nő a tőke tenyészterülete, illetve csökken: hektáronként a tőkeszám, úgy növeljük az egyes tőkék terhelését 30-40, sőt több rügyre is. A meghagyandó rügyek számának megállapításakor vegyük figyelembe azt is, hogy csak egy-két szemes csapok rügyei hajtanak ki biztosan. Hosszúcsapokon az alsó rügyek szálvesszőkön a legalsók mellett a középső rügyek egy része is alva maradhat, vagyis nem hajt ki.
A csapokkal iparkodjunk a tőkefej közelében maradni, nehogy a tőke alaktalanná váljon, egyes részei felmagasodjanak. Ezt úgy érjük el, hogy váltómetszést folytatunk. Ezen azt értjük, hogy a magasabban levő termőcsapokat alacsonyabban kialakított csapokkal váltjuk fel. Azért hagyunk a hosszabb termőcsap mellett, a tőkealap közelében ugarcsapot, hogy az alacsonyabban levő ugarcsapon nőtt vesszőkből metszhessünk a következő évben termőcsapokat, a. múlt évi - magasabban levő - termőcsapokat pedig eltávolíthassuk.
Váltó metszés az is, amikor a tőke sarkain felváltva hagyunk rövid- és hosszúcsapokat. Amelyik sarkon az egyik évben rövidcsap volt, ott a következő évben hosszúcsap lesz, ahol pedig hosszúcsap volt, ott rövidcsapot hagyunk.
Rövidcsapot (ami kétrügyes lesz) azonban csak akkor tudunk hagyni, ha a hosszúcsap alatt az előző évi kétrügyes csap alsó vesszőjéből egyrügyes ugarcsapot metszettünk.
A metszés az eddig elmondottak ismeretében alapjában véve már egyszerű munka. A gyakorlatban a termelőnek rendszerint ugyanazon körülmények között tenyésző, azonos művelési és metszésmódú szőlője van, amelynek helyes metszését hamar elsajátíthatja.

Leegyszerűsítve a metszés kérdését, az összes metszésmódnál végeredményben csak háromféle csappal dolgozunk. Minden metszésmódnál van termőcsap (amely lehet egy-két rügyes rövidcsap vagy három-öt rügyes hosszúcsap), de a könnyebb érthetőség végett ideszámítjuk a hat-nyolc rügyes félszálvesszőt és a nyolcnál több rügyes szálvesszőt is), már csak egyeseknél van ugarcsap (egy-két rügyes, és egészen ritkán lesz szükség biztosítócsapra (egyrügyes).
A kopaszmetszés kivételével a termőcsap mindig cseren, azaz kétéves farészen álljon, ugar- és biztosítócsapnak azonban alkalmas bármelyik megfelelő helyzetű vessző. Ahol két- vagy háromféle csapra metszünk, ott mindegyiknek más szerepe van. A termőcsap rügyeiből ez évben termést várunk, az ugarcsapból neveljük a jövő évi termőcsaphoz szükséges vesszőket, a biztosítócsapból pedig az elpusztult termőalapok pótlására, a felmagasodott részek visszaváltására vagy a tőke további alakításához nevelünk vesszőt.

A metszés legfontosabb eszköze a metszőolló. Akármilyen típusú is az olló, pengéje olyan éles legyen, hogy ne roncsolja a vesszőt Az idősebb, vastagabb részek levágására hosszú nyelű ollót, keretes vagy merev pengéjű kis fűrészt használunk. A nyakvesszők (csicskurák) levágását éles kis kézi metszőbaltával (metszőcsákánnyal) is végezhetjük.
Mielőtt a metszéshez hozzáfognánk, vegyük alaposan szemügyre a tőkét, és határozzuk el, hogyan fogjuk megmetszeni. Bizonyos gyakorlat után azonnal látjuk, hogy hol és milyen felesleges részeket kell levágni a tőkéről, hol és mely vesszőkből hagyunk majd termő-, esetleg ugar- és biztosítócsapot. Termőcsapnak, termővesszőnek mindig fajtára jellemző, jó fa-bél arányú, kemény vesszőt válasszunk ki, mert ezek a legtermékenyebbek. A túl vastag, rendellenesen vagy hosszú ízközű és nagyon vékony vesszők termőcsapnak kevésbé alkalmasak.
Metszéskor legelőször levágjuk a múlt évi szálvesszőt vagy termőcsapokat (így jobban belátunk a tőkébe), azután a tőke megfelelő helyein termőcsapokat metszünk. Ezt követi - ahol szükséges - az ugarcsapok metszése. Ha a tőkén felmagasodott rész van, azt - ha mellette megfelelő vesszőnk van - vágjuk le, illetve váltsuk le alacsonyabban álló csapra. Ha a felmagasodott rész mellett nincs olyan erősségű csap vagy vessző, amelyre leválthatnánk, akkor biztosítócsap hagyásával készítsük elő a jövő évi leváltását. Amikor ezekkel végeztünk, a többi felesleges vesszőt tőben levágjuk, és a tőkét letisztogatjuk a száradó vagy felesleges csonkoktól vagy részektől.
Mivel a tőkét csak úgy tudjuk helyesen megmetszeni, ha látjuk a vesszők kiindulási helyét, ezért ahol elültebb tőkék vannak, metszéskor a tőkét rövid nyelű kis kapával (kapirccsal) ki szoktuk bontani.
Arra is vigyázzunk, hogy a tőke művelésmódjának megfelelően metsszünk. Pl. fejművelés esetén a tőkefej kerületén egyenletes elosztásban helyezzük el a csapokat, bakművelésnél a sarkokon, hogy a tőke közepe üresen maradjon.
Az ugarcsapok ésszerű meghagyása a metszés egyik legfontosabb mozzanata, mert ezekkel alakítjuk a tőkét és meghatározzuk a jövő évi termőcsapok helyét. A termőcsapok elhelyezésekor - mivel azok a jövő évi metszéskor úgyis lekerülnek a tőkéről - az legyen a fő cél, hogy a várható fürtök ne zsúfoltan, hanem megfelelően szétosztva legyenek a tőkén. Így pl. karós művelésnél a karó körül álljanak, huzalos támasznál pedig a két tőke közötti teret töltsék ki.
A csapok metszésekor a legfelső rügy felett 2-3 cm-es csonkot hagyjunk, és úgy vágjuk el, hogy a metszlap a rügyek síkjára merőleges legyen, így a könnyezési folyadéktól nem pusztul el a rügy.
A felesleges vesszőt mindig tőben, néhány milliméteres csonkra vágjuk, hogy ne tudjon kihajtani és a seb gyorsan beforradjon. Ne hagyjunk csonkokat sem, mert azok elkorhadnak. Az elszáradt, beteg részeket az egészséges részig vágjuk vissza. A tőkenyakról és a tőkefejről az elhalt, szálkás kéregrészeket távolítsuk el, mert ezek alatt többféle kártevő is áttelel.