Kinyílt a valódi jázmin.
A múlt héten kicsit korán ajánlottam a szőlő ültetését, inkább csak a vásárlásra gondoltam, tehát jó ha várunk az ültetésig április elejéig amíg felmelegszik a talaj. Addig vermeljük le a gyökereket homokba.
A múlt heti fajtaajánlatból kihagytam a legelterjedtebb csemegeszőlő fajtánkat
a Chasselas-t (saszla).
Van piros és sárga héjú változata is. Nem rothad, elég jól szállítható, bornak
is jó. Középérésű, így minden évben beérik. Nem annyira igényes mint sok nagyobb
fürtű fajta.
Minden kertben ott a helye!
Lassan metszhetjük a szőlőt. Ennek részleteiről nem akarok írni, mert túl hosszú lenne, de a válaszok részben olvasói kérdésre röviden szólok róla.
Ha takartuk a szőlőnket most már nyithatjuk. Ezzel egy menetben kiadhatjuk a pétisót.
Fiatal szőlőben végezzük el a harmatgyökerezést. Ez azt jelenti, hogy kicsit kibontva a szőlőt az oltásból kiinduló gyökereket metsszük le, hogy nehogy "lelépjen" a növény.
Ha van fűtött üvegházunk vagy fóliánk - esetleg világos ablakunk - vessük
a hosszú tenyészidejű egynyáriakat: Verbena (vasfű), Chabaud-szegfű, bojtocska
(Ageratum), büdöske (Tagetes), petunia, oroszlánszáj (Anntirrhinum), nyári
viola (Matthiola), őszi rózsa (Callistephus).
(A tavalyi 18. héten láthatók a fényképeik.)
A héten már nyíló valódi (téli) jázmin (Jasminum nudiflorum) Észak-Kínából származó, támrendszer mellett 3-4 m magasra is felkúszó cserje.
Félárnyékba telepítsük, mert napon már decemberben nyílik és utána lefagynak a virágok.
Sovány talajon is megél.
A vesszők vége magától is legyökeresedik, de nagyüzemben nyári félfás dugványozással
könnyen szaporítható.
Én nem hallottam örökzöldeknél lemosó permetezésről, atkák ellen pedig akkor érdemes védekezni, ha megjelentek. A tünetek különbözőek az egyes fajoknál, különféle levélbarnulások, gubacsok. Alkalmas szerek: Andalin, Bio-Sect (Spray), Bio-Strip, Mitac.
Szerintem a fűnyírástól magától is eltűnik. A tyúkhúr csak tavasszal jelenik meg, kivéve ha nedves, árnyékos a talaj később is. Van speciális gyepgyomirtó, a Calcurea, de a Compo-nak is van ilyenje. Túl sokat ne várjon ezektől, bár a tyúkhúrt lehet, hogy kiviszik.
A füge kétlaki növény, tehát hím- és nővirágú egyedei vannak. A nálunk termő fügék csak nővirágot fejlesztenek és beporzás nélkül teremnek. Tehát egy egyed is elég a terméshez.
Tősarjakkal és dugványozással szaporítják, de az idősebb nem termő bokrokat
valóban be lehet és be érdemes oltani.
Az oltás módja a rajzon látható:
"Hogyan végezzük a T oltást ?
Idősebb, 2-3 éves ágrészeket válasszunk alanynak. Az oltáshoz gyökeres tősarjakat
is felhasználhatunk. Ezt a munkát tél végén, a rügyek kifakadása előtt végezzük.
Oltás előtt az alany csúcsi részét metsszük vissza, hogy a csúcsnövekedést
késleltessük. A T szemzéshez hasonlóan az alany héját először vízszintes síkban
bemetsszük, majd a metszés középpontjából függőleges irányban lefelé haladó
3-4 cm-es vágást készítünk. A héjat a kés tűrőjével felpattintjuk. Az oltóvesszőt
a vessző csúcsából készítsük el. A 3--4 rügyes csúcs alsó végét egyik oldalon
ferdén metsszük le, majd az oltóvesszőt fentről lefelé csúsztassuk be a héj
alá (a T metszésbe). Az oltás helyét szorosan kötözzük be rafiával. A T oltást
a talaj felszínéhez közel végezzük."
Az alanyt az oltás fölött néhány rüggyel vágjuk vissza és ha a nemes kihajtott csak akkor vágjuk vissza teljesen. Most van itt az ideje.
Jó, hogy szóba került, mert egyúttal tudok ajánlani is pár fajtát a többi
olvasónak.
Amikre gondolok az a legkorábbi két most kapható elterjedt faj, az Arabitka
és az Árpával érő. Igaz, hogy ezek sárga színűek. Lehet, hogy inkább valamilyen
helyi tájfajta.
Nem tudom hova valósi vagy, régen az Alföldön minden tanyán volt egy hatalmas
épp olyan körtefa amilyenről írtál.
A szaporításról annyit, hogy többféle oltással vagy szemzéssel is szaporítható. Ez utóbbi sokkal egyszerűbb, de gyenge növekedésű fáknál nem alkalmazható, mert nem tudunk honnan hajtószemet szedni. Most tél végén az oltások ideje van, erről nagyon sokat kéne írnom, hogy sikeres legyen, ezért inkább ajánlom pl. Jeszenszky Árpád: Oltás, szemzés, dugványozás c. könyvét. Szemezni nyár végén szoktak.
Egy könyvből idézek, de ha nem ért meg sokat belőle - metszeni
csak a
gyakorlatban lehet megtanulni! - akkor annyit jegyezzen meg, hogy a
tenyészterület 1 m2-re maximum 20-25 szép kifejlett rügyet hagyjon meg. Ezek
között legyen egy-, kétrügyes és hosszabb is és figyelje meg melyiken lesz
több termés. A fajtától függ ugyanis, hogy melyik milyen hosszú
termőrészen terem jól. Ha tudja a fajtát írja meg és utánanézek!
Prohászka Ferenc: Szőlő és bor c. könyvéből:
A metszés
Amikor a fiatal tőkét a választott művelési
módnak megfelelőre alakítottuk, megkezdjük termőre metszését. Eleinte kevesebb
termőrügyet hagyunk rajta, s ahogy erősödik a tőke, úgy terhelhetjük meg jobban
és növelhetjük terméshozamát.
Metszés előtt szemlét kell tartani a szőlőben, és meg kell vizsgálni a rügyeket,
hogy hogyan teleltek, mert a tél folyamán a takaratlan rügyek nagyobb fagy,
ólmos eső, a betakart rügyek pedig kipállás következtében elpusztulhattak.
Amennyiben a rügyek egészségesek, tehát minden rügy kihajtására számíthatunk,
rendesen metszünk. Károsodás esetén a kár nagyságának és előfordulási helyének
megfelelően módosítjuk a metszést.
Fontos törvénye a metszésnek, hogy ha hosszabbra metszünk, vagyis növeljük
a rügyek számát, akkor emelkedik a terméshozam, de kisseb lesz a növekedési
erő, és csökken a hajtás-, illetve vesszőhozam. Rövidebbre metszve csökkentjük
a rügyek számát, ezért nagyobb lesz a növekedési erő, hosszabbra nőhet és
vastagabb lesz a hajtás, illetve a vessző.
Metszéskor külön-külön minden szőlőtőke állapotát vegyük szemügyre! Amelyik
tőkén azt látjuk, hogy a rendesnél fejlettebbek, vastagabbak a vesszők vagy
sok az alvó rügyekben fejlődött fattyúvessző - ami arra mutat, hogy előző
évben kicsi volt a terhelés -, azon több rügyet hagyunk és hosszabbra metsszük,
mint az előző évben. A rendesnél kisebb vesszőhozam esetén és satnyább, vékonyabb
vesszőhozamnál, vagy ha a vesszők nagyobb része nem ért be jól, az előző évi
termőcsapokon a szokásosnál több rügy maradt alva, kevés vagy nincs fattyúvessző
- tehát előző évben túl volt terhelve a tőke -, akkor kevesebb rügyre, vagyis
rövidebbre metszünk, mint az előző évben. Gyenge, vékony vesszőből ne hagyjunk
csapokat, vagy legfeljebb egy rügyre metszhetjük, mert belőle nem számíthatunk
termésre, csak hajtásra.
Azt, hogy mennyi termőrügyet hagyjunk meg a tőkén, látatlanban nem lehet előírni.
Átlagos körülmények között azonban hazánkban a következők a szokásosak. Sovány
talajú, gyenge fejlődésű, ültetésű gyalogszőlőben - ahol a tőkeszám hektáronként
15 000-20 000 db - tőkénként 4-5 rügy (pl. 2 X 2 és 1 X 1). Ha a tőkeszám
hektáronként kb. 10 000 db, akkor jobb talajon, erősebb tőkéken és bortermő
fajtáknál 8-15 rügy (pl. 2 X 4 és 2 X 1), kisebb hozamú, kis fürtű vagy hosszúmetszést
kívánó fajtáknál 10-20 rügy (pl. 1 X 10 és 2 X 2). Ahogy nő a tőke tenyészterülete,
illetve csökken: hektáronként a tőkeszám, úgy növeljük az egyes tőkék terhelését
30-40, sőt több rügyre is. A meghagyandó rügyek számának megállapításakor
vegyük figyelembe azt is, hogy csak egy-két szemes csapok rügyei hajtanak
ki biztosan. Hosszúcsapokon az alsó rügyek szálvesszőkön a legalsók mellett
a középső rügyek egy része is alva maradhat, vagyis nem hajt ki.
A csapokkal iparkodjunk a tőkefej közelében maradni, nehogy a tőke alaktalanná
váljon, egyes részei felmagasodjanak. Ezt úgy érjük el, hogy váltómetszést
folytatunk. Ezen azt értjük, hogy a magasabban levő termőcsapokat alacsonyabban
kialakított csapokkal váltjuk fel. Azért hagyunk a hosszabb termőcsap mellett,
a tőkealap közelében ugarcsapot, hogy az alacsonyabban levő ugarcsapon nőtt
vesszőkből metszhessünk a következő évben termőcsapokat, a. múlt évi - magasabban
levő - termőcsapokat pedig eltávolíthassuk.
Váltó metszés az is, amikor a tőke sarkain felváltva hagyunk rövid- és hosszúcsapokat.
Amelyik sarkon az egyik évben rövidcsap volt, ott a következő évben hosszúcsap
lesz, ahol pedig hosszúcsap volt, ott rövidcsapot hagyunk.
Rövidcsapot (ami kétrügyes lesz) azonban csak akkor tudunk hagyni, ha a hosszúcsap
alatt az előző évi kétrügyes csap alsó vesszőjéből egyrügyes ugarcsapot metszettünk.
A metszés az eddig elmondottak ismeretében alapjában véve már egyszerű munka.
A gyakorlatban a termelőnek rendszerint ugyanazon körülmények között tenyésző,
azonos művelési és metszésmódú szőlője van, amelynek helyes metszését hamar
elsajátíthatja.
Leegyszerűsítve a metszés kérdését, az összes
metszésmódnál végeredményben csak háromféle csappal dolgozunk. Minden metszésmódnál
van termőcsap (amely lehet egy-két rügyes rövidcsap vagy három-öt rügyes hosszúcsap),
de a könnyebb érthetőség végett ideszámítjuk a hat-nyolc rügyes félszálvesszőt
és a nyolcnál több rügyes szálvesszőt is), már csak egyeseknél van ugarcsap
(egy-két rügyes, és egészen ritkán lesz szükség biztosítócsapra (egyrügyes).
A kopaszmetszés kivételével a termőcsap mindig cseren, azaz kétéves farészen
álljon, ugar- és biztosítócsapnak azonban alkalmas bármelyik megfelelő helyzetű
vessző. Ahol két- vagy háromféle csapra metszünk, ott mindegyiknek más szerepe
van. A termőcsap rügyeiből ez évben termést várunk, az ugarcsapból neveljük
a jövő évi termőcsaphoz szükséges vesszőket, a biztosítócsapból pedig az elpusztult
termőalapok pótlására, a felmagasodott részek visszaváltására vagy a tőke
további alakításához nevelünk vesszőt.
A metszés legfontosabb eszköze a metszőolló.
Akármilyen típusú is az olló, pengéje olyan éles legyen, hogy ne roncsolja
a vesszőt Az idősebb, vastagabb részek levágására hosszú nyelű ollót, keretes
vagy merev pengéjű kis fűrészt használunk. A nyakvesszők (csicskurák) levágását
éles kis kézi metszőbaltával (metszőcsákánnyal) is végezhetjük.
Mielőtt a metszéshez hozzáfognánk, vegyük alaposan szemügyre a tőkét, és határozzuk
el, hogyan fogjuk megmetszeni. Bizonyos gyakorlat után azonnal látjuk, hogy
hol és milyen felesleges részeket kell levágni a tőkéről, hol és mely vesszőkből
hagyunk majd termő-, esetleg ugar- és biztosítócsapot. Termőcsapnak, termővesszőnek
mindig fajtára jellemző, jó fa-bél arányú, kemény vesszőt válasszunk ki, mert
ezek a legtermékenyebbek. A túl vastag, rendellenesen vagy hosszú ízközű és
nagyon vékony vesszők termőcsapnak kevésbé alkalmasak.
Metszéskor legelőször levágjuk a múlt évi szálvesszőt vagy termőcsapokat (így
jobban belátunk a tőkébe), azután a tőke megfelelő helyein termőcsapokat metszünk.
Ezt követi - ahol szükséges - az ugarcsapok metszése. Ha a tőkén felmagasodott
rész van, azt - ha mellette megfelelő vesszőnk van - vágjuk le, illetve váltsuk
le alacsonyabban álló csapra. Ha a felmagasodott rész mellett nincs olyan
erősségű csap vagy vessző, amelyre leválthatnánk, akkor biztosítócsap hagyásával
készítsük elő a jövő évi leváltását. Amikor ezekkel végeztünk, a többi felesleges
vesszőt tőben levágjuk, és a tőkét letisztogatjuk a száradó vagy felesleges
csonkoktól vagy részektől.
Mivel a tőkét csak úgy tudjuk helyesen megmetszeni, ha látjuk a vesszők kiindulási
helyét, ezért ahol elültebb tőkék vannak, metszéskor a tőkét rövid nyelű kis
kapával (kapirccsal) ki szoktuk bontani.
Arra is vigyázzunk, hogy a tőke művelésmódjának megfelelően metsszünk. Pl.
fejművelés esetén a tőkefej kerületén egyenletes elosztásban helyezzük el
a csapokat, bakművelésnél a sarkokon, hogy a tőke közepe üresen maradjon.
Az ugarcsapok ésszerű meghagyása a metszés egyik legfontosabb mozzanata, mert
ezekkel alakítjuk a tőkét és meghatározzuk a jövő évi termőcsapok helyét.
A termőcsapok elhelyezésekor - mivel azok a jövő évi metszéskor úgyis lekerülnek
a tőkéről - az legyen a fő cél, hogy a várható fürtök ne zsúfoltan, hanem
megfelelően szétosztva legyenek a tőkén. Így pl. karós művelésnél a karó körül
álljanak, huzalos támasznál pedig a két tőke közötti teret töltsék ki.
A csapok metszésekor a legfelső rügy felett 2-3 cm-es csonkot hagyjunk, és
úgy vágjuk el, hogy a metszlap a rügyek síkjára merőleges legyen, így a könnyezési
folyadéktól nem pusztul el a rügy.
A felesleges vesszőt mindig tőben, néhány milliméteres csonkra vágjuk, hogy
ne tudjon kihajtani és a seb gyorsan beforradjon. Ne hagyjunk csonkokat sem,
mert azok elkorhadnak. Az elszáradt, beteg részeket az egészséges részig vágjuk
vissza. A tőkenyakról és a tőkefejről az elhalt, szálkás kéregrészeket távolítsuk
el, mert ezek alatt többféle kártevő is áttelel.